Laucica haszontalanságai

Köszönöm szépen!!  És nem igaz, hogy nem szeretek ezzel foglalkozni:)
Áruljak el 7 dolgot magamról? Inkább mutatok egy képet Laucicalandről. Ritkán lehet ám lefényképezni! Természetesen a felhők fölött van és rózsaszínű:) Tele van mindenfélével, nyuszikkal, galambokkal és cicákkal, fonalakkal és könyvekkel. Persze messziről nem látszódnak, szóval ezen a képen nem lehet kivenni őket, de hát a fontos dolgokról a közeli képeket úgyis ki szoktam tenni a gyommentes blogra;)
(Laucicaland alatt Cannes látható meg az a partszakasz, ami miatt minden nap elkések az iskolából, mert kagylót gyűjtök és sirályokat etetek. De most Pesten vagyok (fagyok) éppen)
Továbbadom mindenkinek, aki szereti:)

No, az előző bejegyzésben leírt eset igencsak hazavágta a kreatívkodási kedvemet, nagyjából semmit sem csináltam a héten. De úgy döntöttem, hogy amikor éppen idegbajt kapnék, és azt céltalan internetezéssel tölteném el, inkább a tojáson kotlok. Sok-sok lilát csináltam, hát ennyit sikerült (csak) haladni vele a héten.
A kép nagyon vacak, most még a fényképezés sem megy jól. Az októberi álláshoz képest nem sok, de azért mégiscsak valami. És most elkezdtem erősen félni, hogy nem lesz elég a selyemfonal, amim van. Nem is az a kérdés, hogy honnan fogok keríteni, hanem az, hogy tényleg nem jó egy képen belül két különböző időpontba vásárolt ugyanolyan színt használni, mert gyakran van árnyalatbeli eltérés. Mindegy, még ráérek ezen fájlalni a fejemet. Ezen a képen egyébként is 5 év fejlődését látom, minden alkalommal, amikor ránézek, majd ha kész lesz, kielemzem nektek:) Ez se holnap lesz:D
Mi van még? Ja igen. Hát igen... na igen:D közeleg a születésnapom, és mivel JB lefáradt amiatt, hogy nálunk a városnézés mindig a térképen bejelölt kézimunkaboltok útvonalát követi, ahonnan végül mindig üres kézzel lépünk ki, végül interneten rendelte meg azt, amire annyit vadásztunk. Tudniillik a Sajou is készít 80-as csipkefonalat, nem csak a DMC, és én úúúúgy, de úúúúgy akartam. A honlapjukról szedtem az aktuális címeket általába, de minden boltban ugyanarra panaszkodtak az eladók: hogy a Sajou régen nagyon korrekt volt, de most már egy undorító cég, amióta kinőtte magát sikeressé, azóta a kisvárosi kézimunkaboltokat nem szolgálja ki, olyan minimum megrendeléseket kér, amiket ők nem tudnak teljesíteni, ezért hiába elvileg ők hivatalos viszonteladók, egyszerűen nincs és nem tudnak rendelni nekem néhány fonalból álló tételt. Ha az ember felmegy a honlapra, akkor elámul, milyen gyönyörűségeik vannak, de az árak, jó ég, azért lehidal az ember egy szép papírba csomagolt kartondoboz 24 eurós árától. A fonalakon kívül egyszerűen mindennek pofátlan ára van. De a lényeg a lényeg, hogy JB úgy döntött, interneten megrendeljül egyenesen tőlük azt a néhány fonalat a hajócsipkémhez. Nem mertem sokat, mert még sose fogtam a kezemben, nem tudom, milyenek, úgyhogy kiválasztottam 6 szép színt, plusz két feketét, de a postaköltség láttán azért mégiscsak egy doboz (12 db) fekete lett a kettő helyett, hogy ne legyen már olcsóbb maga a fonal, mint a házhozszállítás. A feketét meg általába úgyis nagy kanállal eszem:) Szerdán meg is érkezett a csomag, amikor nekem szabadnapom van, JB dolgozóban volt, kerülgettem a dobozt, mint egy macska a virslit, mégiscsak egy hét van még a szülinapomig... persze, hogy 10 perc múlva felbontottam. Egy szavam nem lehet, ingyen elküldték még a katalógust, volt még két kártya szalaghoz és három képeslap ajándékba. És a fonalak!!! Olyan szép színek, olyan puha fonalak, nyamm! Szóval azóta folyamatosan azon agyalok, hogy mit is csináljak velük. Nagyjából tudom, hogy a szürke-rózsaszín párossal mit szeretnék, de a többivel? Semmi ötletem, de szeretnék valami igazán nagyon szépet belőlük. Úgyhogy mondom, teljesen le vagyok blokkolva:) Kép lesz majd a születésnapomon:) Ja, persze JB nagyon haragudott, amikor meglátta, hogy kinyitottam a dobozt idő előtt, de legalább megnyugodtunk, hogy jó lesz a fonal:D
Most pedig befejezek egy apróságot, amit már két hete megcsináltam, csak nem varrtam készre, csak hogy ne árválkodjon a blogom újdonság nélkül:)
Töröm a fejemet valami karácsonyi ajándékon JB anyukájának, de nem tudok semmit kitalálni. Fura is, hogy a hölgyikés kitűzőm megtetszett neki, mert annyira más a stílusa, mint nekem. Olyan távol-keleti, narancssárga, barna, nyugodt. Semmi rózsaszín, semmi csipke, semmi giccs, hát hogy tudok így kitalálni neki valamit??:) Erről a fényképemről ő jut mindig az eszembe egyébként, lehet, hogy e köré kéne valamit kitalálni?

Hát az úgy volt, tudjátok, hogy amikor megcsináltam a magyar népmesés tarisznyámat, kiraktam fészbúkra, hogy akinek a legjobban tetszik, az megkapja. No, a végére az lett belőle, hogy csináljak pénztárcát. Vagy két hónapig törtem a fejemet (néha, nem folyamatosan:)), hogy hogyan is oldjam meg a dolgot, mert még a legapróbb anyagomon is túl nagy lenne a hímzés egy pénztárcához. Mígnem ugye mostanában megcsináltam azt a kis brosst, és rájöttem, hogy 40-es anyagon 1x1 szálon milyen jól nézne ki. Meghímeztem. Minden szerénység nélkül mondom, nagyon jól néz ki akkorában! Komolyan, tényleg!
Szóval, irány a bolt, találtam egy nagyon gusztusos, bézs színű, kicsit hasított bőrre emlékeztető anyagot, belülre is nagyon eltaláltam a színt, szóval minden adva volt a tökéletes végkifejlethez.  Hahhh, ahogy azt Móricka elképzeli! Minden rendben ment, csináltam is már ilyen pénztárcát (csak akkor hímzés nélkül), szóval nem egy új dolog. Kiszabtam, felvarrtam a hímzést, csipkét is kapott, de aztán az összeállításnál valami nem ment rendjén. Nem tudom mi történt, miért, hogyan, legalább ötször bontottam le, mire rájöttem, hogy nem én vagyok béna, hanem a varrógép gyűri be alul a cérnát. Minden esetre addigra már idegbajos voltam, és a többszöri bontástól egyre rosszabbul nézett ki az egész. Végül viszapöcköltem az izét, ami miatt akadt a cérna, megint ment a varrógép (kop-kop), befejeztem, akkor nézem, nagyon csúnyán begyűrődik a bélés, amikor összehajtom. Idegbaj a köbön. Még egy visszabontást már nem bírt volna ki, így is úgy nézett ki, mintha a kutya rágta volna. Kész, kuka. JB kihalászta onnan, mondta, hogy neki tetszik, az övé lesz, nem baj, ha vacak. Bepakolta a cuccait, megpróbálta becsukni, hát ez tényleg borzalmasan begyűrődik. Mondom, hogy kuka. Megint kivette és elrakta, azt mondta, a hímzés olyan szép, hogy nem érdemli meg, hogy kidobják, akárhogy is nézzen ki a pénztárca. Aludtam rá egyet. Másnap, szombaton frissen, kipihenten újra nekivágtam. Amíg kézzel varrogattam egy részt, megszúrtam az ujjamat, nem vettem észre, hogy teljesen összevéreztem a világos anyagot. Tudod mit? Kuka, de most már tényleg. Ezek után megtépázott önbecsüléssel, sebeimet nyalogatva kuksoltam egész hétvégén az internet előtt, semmi, de semmi hajlandóságot nem mutatva bármiféle kézimunkára. Vasárnap estére annyira megzizzentem, hogy Coelhót kezdtem olvasni önszántamból (szembejött, mert egyébként egész nap virtuális olvasnivalóbeszerző-körúton voltam). Hát mit mondjak Coelhoról?? Nem, nem ajánlom:) Na jó, de, mert egyébként irtó vicces, mekkora blődségeket ír össze, és tényleg elgondolkodtat, pl azon, hogy vajon ki képes ezt komolyan venni? Csak 10-20 oldalál többet nem szabad olvasni, mert az ember sokkot kaphat attól a primitív nyelvezettől és ijesztően közhelyes, de pátoszos hangnemben előadott eszmefuttatástól. Komolyan egy iskolai fogalmazás szintjét nem ütik meg a mondatai, kb 10 évesen ír így egy gyerek, amikor semmi összefüggés nincs a tagmondatok között, de minden részletre ki kell térni, mert mi van, ha az olvasó olyan hülye, hogy esetleg nem érti meg, mit is akart kifejezni egy-egy cselekedet leírásával? Na mindegy, ez most nem értékelés akart lenni, csak leírtam, mi történt a hétvégén. Megyek, olvasok valamit, amit ma levadásztam. Ja, pénteken JB nem dolgozott, rábeszélt, hogy lógjak az iskolából, cserébe elmegyük moziba az új Francois Ozon filmre, a még mindig gyönyörű Catherine Deneuve-vöt megnézni. Jó volt, aranyos film, de többet vártunk. Bof, ahogy azt franciául mondják.

Ülünk a buszon, JB megfogja a kezem, én elrántom, jáj, nagyon hideg! Erre sértődötten bejelenti nekem, hogy ő az én Edwardom, persze, hogy hideg. Na erre mit lehet válaszolni?:)

Habár Mónika nem kért fel játékra, de a könyvesblogján olvastam egy bejegyzést, ami elgondolkodtatott. Úgyhogy akár tetszik, akár nem, én válaszolok:))) Igyekeztem megfontolni:)

Mónika megjegyezte, hogy nem sokat írok mostanában. Benéztem a blogomba, és úgy tűnik, igaza van. Nincs semmi, ősszel lecsillapodik a természet és az ember lánya is:) Most hetente négyszer nyelviskolába járok, 3,5 órás foglalkozások vannak, az utazársa összesen 3 órám megy el(a vonat 10 perc alatt ott van, egyenes járat, de óránként jár, a busz meg fél órát megy, harmadába is kerül, csak nem egyenes járat,  ezért plusz 40-45 perc gyalog egy irányba. Ha kilépek, 35 perc. A gyaloglást nem bánom, mert nem árt kicsit mozognom, és ráadásul végig a tengerpart mentén vezet az út és milyen menő már, ha korábban érkezem, a parton festem ki a körmömet, és a tengeri szellővel szárítom?? :)) JB persze nem érti, mit lelkesedek a napi 7 km gyaloglásért, csak a tenger kedvéért, de hát ő nem Pesten nőtt fel. Viszont most megkaptam az igazolást, úgyhogy hétfőn megnézzük, diákigazolvánnyal mennyi lesz a busz- vagy vonatbérlet), szóval ez tölti ki a napjaimat, utána meg este anyukámmal csetelés, mittudomén, és kb ennyi. A nyelviskola egy továbbképző központ, állami szervezet, ahova a munkanélküli központból és a bevándorlási hivatalból (kb ez a megfelelője, azt hiszem) küldik az embereket kötelezőbe tanulni. Kinek mit, tanítanak angolt is, mindenféle számítógépes kurzus, stb, ahogy az lenni szokott. A legmeglepőbb, hogy franciáknak francia is van. Kicsit frissítik (kötelezőben!!) a beszéd- és íráskultúráját azoknak,  akik már rég láttak iskolát, és most szeretnének feljebb lépni a ranglétrán. Bár annyira nem meglepő, bonyolult a francia írás, igeragozás, még JB anyukája, aki orvos, és rengeteget olvas, szóval nem egy tanulatlan ember, még ő is bevallotta, hogy utána kell néznie néha, hogyan is írnak egyes szavakat. És ez nem szégyen, hiszen nem egy egyszerű nyelv. A magyar nyelvben sem szégyen ez, jobb, mint borzalmas hibáktól hemzsegő irományt kiadni a kezedből. De persze ez már az adott embertől és annak igényességétől függ, akár magyar, akár francia. Van itt a blogspoton egy igen sikeresnek tűnő magyar blog, aki már-már hivatásának tekinti azt, hogy oda ír, mégis, már a fejlécben akkora helyesírási hiba bámul rám, hogy minden alkalommal dühöngök, ha véletlenül megnyitom. A bejegyzésekre már pillantást sem merek vetni, szinte sírnak egy helyesírási szótártért (ráadásul a félregépelések száma is messze túlnő az elfogadható szinten, mert általába aki jól olvas, észre sem vesz egy-egy félregépelést, mert szóképet lát, nem betűket, de nála kirívóan sok, és a helyesírási hibák csak aláhúzzák a többi hibát), rengeteg rajongója van, mégsem szól senki, és nem tudom, hogyan lehetne finoman felhívni rá a figyelmet, mert ugye a magyarok mentalitásához hozzátartozik, hogy rögtön irigynek kiáltanak ki, ha véletlenül egy építő kritikával próbálsz meg előhozakodni. Pedig ha nem akarsz amatőrnek tűnni, akkor a helyesírás a minimum. Van egy ismerősöm, aki néha egy magát rendkívül igényesnek valló honlap blogjaira szokott linket küldeni nekem, és minden alkalommal verjük a fejünket a falba, mennyire műveletlen, buta emberek osztják az észt manapság. És egy dolog, hogy ezt teszik, de az a tény, hogy 1, az olvasókat ez nem zavarja, 2, még pénzt is kapnak érte, elszomorító. Azért, mert ez bátorítás, pozitív visszajelzés is egyben! Azt mondja nekik, hogy a munkájuk jó! Pedig dehogy jó! Hogyan hihetem el, hogy bármit is tud mondani nekem, ha még írni sem tud???? Igénytelen, olyan, mintha koszosan, büdösen mennél ki az utcára és elvárnád, hogy az emberek figyeljenek rád és tiszteljenek. Sőt, rendszeresen odafigyeljenek. Na tessék, elkalandoztam, bocsánat, de ez a téma mindig nagyon felhúz. Na szóval, visszatérve a nyelvtanfolyamra. A nyári szünet után rögtön jelentkeztem, először nem vettek fel, mert nem volt "beutalóm", sem bevándorlási hivataltól, sem munkaügyi központtól, de aztán egyszercsak, 2 hónap múlva felhívtak, ha még mindig akarom, menjek. Rá sem mertünk kérdezni, hogy akkor hogy is van ez? Mint mindenütt, itt is úgy működik az élet, mikor kihez kerül a papírod, úgy halad az ügyed. Itt a régióban a nyelvtanfolyamok nagyjából négyszer-ötször annyiba kerülnek, mint otthon a Francia Intézetben (azért az FI a példa, mert ők is a nemzetközi rendszerben tanítanak, ugyanazok a szintek), úgyhogy nem is jártam sehova, csak egy öreg tanárnéni hívott meg magához hetente egyszer (sokat köszönhetek neki, és ő hívta fel a figyelmemet erre a helyre is), meg gyerekkönyveket olvasok (már amikor nem bliccelem el:)), stb.  De pl JB-vel alig tudok beszélni franciául, egyszerűen nem megy, mindketten kínlódunk, annyira nem megszokott, hiába próbálkozunk. Az apját néha már értem azt hiszem, és ez már hatalmas fejlődés ahhoz képest (mindig jó hangosan beszél velem, mintha süket lennék:))), az anyukájával már egészen jól sikerül a beszéd, csak ő sosem javítja a hiábimat. JB barátai, öccsei meg... hát őket csak akkor értem, ha hozzám beszélnek, de ha egymás közt, akkor teljes a sötétség, annyi szlenget használnak és nem ejtik ki teljesen a szavakat. Szóval kb ez a helyzet:) A nyelvtanfolyam is érdekes. Pl az orosz hölgyemény, aki azzal a klasszikus módszerrel került Franciaországba... ha láttátok a On-lány c filmet, értitek:) Érdekes jelenség, de nagyon odaadó nő, nagyon igyekszik ám:)) A tanár meg valami eszméletlen jó! Kreatív írótanfolyamot tart nekünk, meg mindenféle csupa jót, csak sajnos az emberek nagyrésze inkább a filmes órán aktív (én meg ott ülök és bámulom a plafont), mert azt sem tudják ki az a Moliere. Nekem meg a nyelvtanom hagy némi kívánnivalót maga után, főleg írásban. Amikor csoportban kell dolgozni, és történetet írnunk, jól kifogom a legjobb társakat, a fejkendős török leányzó nem a csapatmunkáról híres, és nem úgy tűnik, hogy bármennyire is közel állna hozzá az irodalom, a kövér, öregecske orosz nő meg olyan rosszul beszél, hogy egy mukkot sem értünk belőle és nem érti, hogy miért kérdezünk vissza állandóan, bedurcul és nem csinál semmit, viszont folyton leszögezi, hogy ő nem olvas női ponyvairodalmat, viszont mi lenne, ha olyan történetet írnánk, hogy... és akkor jön a klasszikus gazdag, jóképű orvos és a szegény, beteg lány szerelmi története, teljesen összefüggéstelenül. Milyen vidám, végül persze a csoportunk előrukkol a nagy semmivel. De összességében azért elég jól megvagyok, szünetben a japán és kínai lányokkal beszélgetünk cicákról és kutyákról, meg a múltkor a portugál srác próbálta nekem felsorolni az Aranycsapat tagjait én meg persze nem tudtam mit hozzáfűzni, csak annyit, hogy Pesten közel lakom az Újpest stadionjához... szóval azért kezd felszakadni talán valami gát:)
És akkor legyen már fénykép is, mert a tenger olyan szép volt tegnapelőtt! Millió gyémánt!!

 

Néha feljövök ebbe a blogba, hogy megnézzem, van-e valami haladás a tojásomban... aztán csalódottan továbbállok. Szar az élet. (régi kép Pincevirágról, a szemében tükröződik az én csalódottságom)

Jól van na. Egyébként most leginkább a legyezőm hajócsipkéjén ülök. Eszméletlenül idegesít, de nagyon be akarom fejezni. Három napom elment arra, hogy megtervezzem a mintát hozzá. Persze még csak az első (igazi) sorba kezdtem bele (az alapozás már megvan, azt nem számolom), kettő lesz. Jó lenne három, de szerintem megunom még előtte, mert túl hosszú és idegesítő, és én szeretnék végre készen látni valamit. Valami komolyabb munkát, mert sírhatnékom van a gyommentes blogom felhozatalától, olyan vacak. Nem érem el a magamtól elvárt színvonalat. Persze ha a franciára csak fele annyi gondolatot szánnék, mint amennyit a terveimre... de nem nagyon sikerült irányítani a gondolataimat:(
Ja, lecseréltem a blogos profilképemet, ennek szebb a színe, meg az előző, habár rámjellemzően idióta volt, mégiscsak a munkahelyemen készült, ideje volt már leszámolni vele. A nizzai tengerpart az én imádott táskám ölelgetésével sokkal közelebb áll az életemhez most. (hála az égnek, kop-kop-kop)


A kövér mihaszna kis angyalkás táskával is sokat foglalkoztam. Erre is sok idő elment, mert a girlandokat magam tervezgettem, és közben rájöttem, hogy az egyik kövér mihaszna kis angyalkát rossz helyre hímeztem, kb 5 kocka eltérés van, ami persze nem látszott, de amikor már ott lesznek a girlandok, akkor már viszont szembeötlő a tévedés. Úgyhogy egy angyalt a négyből vissza kellett bontani. Sálálálá. Nem gond, de a visszabontás nem egy egyszerű művelet.
Meg utálom hímezni, mert az a nyomorult szatén DMC szakad, mint a fene a 28-as tűben. Hja kérem, kell nekem ilyen sűrű anyagon hímezni...Amit anyukám leszólt, hogy egyszerű pamut. Kikérem magamnak, örültem, mint majom a farkának ennek a kb 52-es vászonnak!  De a táskához legalább megvan már a csipke, szóval már csak egy angyal és 4 girland maradt, mert az alsó sor már kihímezve. Ja, meg a két ronda madár, mert ha már giccs, akkor legyen igazán giccses. Ha kész lesz, akkor szép lesz. Szerintem. Majd meglátjuk.
Ilyen a terv, elvileg így fog kinézni, ha minden hímzés meglesz rajta. A girlandokat csak odaphotoshopoltam kimentve a képet a tervezőprogramból (PCStitch), a többi már kész (kivéve a visszabontott angyalt ugye. Nem pontosan lesz ilyen, mert az arányokat csak szemre vettem figyelembe, a csipke meg felkunkorodott a csücsköknél a képen, de nem számít, mert girlandozáshoz kellett a fénykép, nem mutogatáshoz:)).

És akkor még egy angyalkás képeslap, amibe én olyan szerelmes vagyok, hogy állandóan bámulom. Milyen jó, ha az ember a városka doktornénijével megy ki a helyi könyvfesztiválra, az angyalkarajzoló néni ajándékba adta nekem a képeslapot:)) Eszméletlen édes kis haszontalanságokat csinál a néni! Kicsike füzetecskék, minden oldalon édes kis angyalkarajz akvarellel, tintával festve, színezve, ráragasztva egy kis csipke, egy kis fonalcafat, merített papíron , arany tollal körbekerítve, imádnivaló kis kollázsok. Ááááááá, kész voltam, végigtaperoltam az egész portékáját. Sajnos nem találtam meg a nénit a neten, ezért nem tudok többet mutatni tőle.

Ó, és a múltkor még lovakocsikáztunk is a doktornénivel:))) Elvittek minket ingyen egy körre, ha már az utcánk végében lévő nyugdíjasotthon lakóit kocsikáztatták, a végén megálltak a ház előtt, mi felültünk és mentünk:)) Jaj, de imááááááádtam!!! Én úgy, de úgy szeretnék azzal közlekedni a mindennapokban! Olyan nyugodt, frissítő, romantikus! 

És még egy kép. A festőbácsi, aki csodálatosangyönyörűűűűűűűűűűűűséges anyagokat, textíleket, képeslapokat, mindenféléket tervez, az ő egyik képe, az egyik kedvencem tőle. Majd egyszer megkérdezem, hogy nem próbálhatnék-e meg mintát csinálni az egyik képéből (szerintem kemény falat visszaadni az akvarellt hímzésen, nem vagyok a Lanarte vagy a Dimensions tervezője, de szívesen kipróbálnám:)) Nem túl jó kép, de jobb is, mert nem kértem engedélyt arra, hogy közzétegyem, ezért csak titokban mutatom meg;)


Ó, igen, és emellett sem tudok elmenni szó nélkül. A szivacs. Tudom, nem egy esztétikus téma, de hát nézzetek rá... Szóval Victor, JB öccse csempézéssel foglalkozik, ő rakta ki a fürdőszobánkat is. Emiatt úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére, szinte már abnormálisan takarítja állandóan. Tegnap, amikor kezet mostam, rámszólt, hogy figyeljek oda, hogy a vízcseppek ne szálljanak a falra, ha mégis, akkor töröljem le magam után. Jó, hát jó. Igyekeztem én nagyon, de estére mégis ott voltak azok a kis rászáradt cseppecskék... és amikor mosom a fogamat, nézem, néhány összeállt, és egy szmájli alakjában vigyorognak rám!!!! Rohantam  mutatni JB-nek, hogy nem az én hibám, ezek szórakoznak velem. Ma reggel meg ez a látvány fogadott. A tegnapi takarítástól a szivacs, amivel Victor mindig nyalja a csempéit, ilyen állapotba került. Mennyi szeretetet adhat bele a műveletbe szegény gyerek, hogy még a szivacs is szívalakban kopott ki????

Utoljára február 10-én írtam róla...

azóta nem is nagyon haladtam, félreraktam, csak nagyon kicsit böködtem, szóval nem is volt mit mutatni rajta. Most, amikor hazalátogattam, 3 napig kiéhezetten, mohón csináltam, örültem a viszontlátásnak :) A szokásos módon, ahogy a fekete bolondgomba macska alulról figyeli a fonalat és drukkol nekem, én meg félek, hogy belekap (egyszer már előfordul ilyen, akkor ki is húzta kicsit a szálat, de sikerült elsimítgatni) 3 nap alatt elég sokat sikerült csinálni, aztán annyival ki is fújt a dolog. Most magammal hoztam, gondoltam mi lehet jobb alkalom, mint busszal menni, nem kell aggódni, hogy a nagy hímzőállványomat nem engedik fel repülőre, be kell rakni bőröndbe, ahol ugye tuti eltörik, stb, stb. Most jó volt, kézben tudtam vinni és senkit sem érdekelt, mi volt az a néhány hosszú faléc :) Viszont bolondgomba nélkül nem olyan izgalmas dolgozni :(((
Ez az utolsó állás, már belekezdtem az egyik pasiba is felül. Egyébként még mindig fehér alapon fekete, kövér, mihaszna kis angyalkákon dolgozom.
Meg most valami színesre váááááágyoooooom!!!! Ilyen dolgok mozgatják meg a fantáziámat, de nem mozdulok előre semmiben. Még könyvet sincs kedvem olvasni, pedig most feltankoltam. Jön az ősz, még a fényképek is szürkék. Hmm.
Talán úgy kéne hozzáállni, mint a helyes táplálkozáshoz: mindig az évszaknak megfelelő idénykaját kell enni, úgy leszel egészséges, vagyis mindig az évszaknak megfelelő színekben kell gondolkodni és akkor lesz szép az éppen akkor készült akármi-valami? :)

Sok van:) Pár napja ránéztem a blog jobb oldalán lévő szégyenlistára. Tisztán a szemem előtt lebegett a kép 2009 januárjából, amikor az akkori kis padláslakásom (ha lesz pénzem, azonnal megveszem) padlóján ülve (imádok padlón ülni, ott vagyok a legkreatívabb) próbáltam összeszedni a megkezdett készleteket és hímzéseket. Na, eltelt azóta több, mint másfél év, és csak egyet tudtam leszedni a listáról (Dimensions Dreaming of Tuscany). Mit ne mondjak, fénysebességgel haladok! De azért nem mondom, hogy teljesen haszontalan volt a lista, mert azóta új kitbe nem kezdtem:) Még ha úgy is kell elrángatnom magam néha egy-egy új csoda láttán. És most gondolkodom, hogy kezdtem-e azóta olyat, amit nem fejeztem be. Nem emlékszem! Szóval azért ilyen logikával mondhatom azt, hogy ha lassan is, de biztosan kezdi a blogom behozni eredeti célját: hogy próbáljak ne újba kezdeni, hanem valami régit befejezni!:) Most három munka van porondon.
1. amit én úgy hívok, hogy utazóhímzés. Attól van ilyen hajtogatott állapotban, még mindig nem kapott feltekerhető tárolót. Mindig cipeltem magammal mindehova, de soha nem hímeztem. Pl az elmúlt három évben meg nem tudnám számolni, hányszor repült velem, aztán mégsem vettem soha a kezembe, mert a repülőn aludni szoktam. De most lelkesen újra belemélyesztettem a tűmet, mert annyira tetszik a kép! Persze nem garantálom, hogy az elkövetkező három évben befejezem, de azért igyekszem én....

2. pár bejegyzéssel ezelőtt írtam le egy tervet, most annak a kövér, idegesítő kis mihaszna angyalkáit hímzem, meg csinálom a hajócsipkét a tulipán köré. Úgy tervezem, hogy ahogy elkezdtem, be is fejezem, ezért nem kerül fel a szégyenlistára.

3. És most premier következik. Ronda képpel, mert nem volt kedvem újra lefényképezni, kipakolni, stb, meg már azóta került rá egy kis hajócsipke is, lógnak belőle megint a fonalak, szóval most megint nem sikerülne a jó kép. Ezt a képet meg úgy csináltam, hogy kikértem anyukám véleményét valamiről, ezért csak kutyafuttában készült. A szégyenlistán legyező néven fut, az álmaimban már kb 5 éve szerepel. Most már kezdek közelebb jutni a végéhez, de ez még csak a prototipus, mert a legnehezebb rész még hátravan, nem tudom, hogyan birkózom meg a keretrerakással, ezért sem merek rögtön egy olyat csinálni, amiről álmodozom. 40-es vásznra hímeztem.

Szóval az utolsó kettőt szeretném nagyon befejezni, a másik meg attól függ. Ha nem szorítja ki a fejemben egy újabb készülő minta. Amiből jaj, de sok van! Szakadok szét ezer felé.

régi életem egy emléke. Hajjj, azok a régi szép idők, az a "nerd"-életmód, csipsz és kóla a számítógép előtt, pókhálóval bevonva:))) Másik élet, lezárt élet.

Nem akarok minden nap bejegyzést írni, de ezt nem tudom kihagyni. Ma ilyen kis látogatónk volt! A nappaliban ücsörgött a szőnyegen szegényke nagyon ijedten. Kivittem az erkélyre, legközelebb a fészekhez, ahonnan feltehetően kiesett. Kicsit még ült, csicsergett, majd elrepült. Remélem Tigris kisasszony nem talált rá!

Indulás előtti monológ: "Reggel nem mostam hajat, pedig nagyon muszáj lenne már... most meg már nincs rá idő!" Végül lófarokba kötöttem és befújtam fél üveg parfümmel. JB erre csak annyit mondott, "látod, kezdesz francia nővé válni!" (mert honnan is alakult ki a franciáknál a parfüm használata...)
És egy kép, két hete készült. JB nem tudja használni a fényképezőgépemet esti fényeknél:) De a lényeg látszik rajta. Ismerős a ruha?:))) Kérem szépen, olyan flancosan néz ki, hogy a hotelek portásai köszöntek nekem. Monacóban! Ilyen se volt még, pláne nem egy piacon vett pólóanyagból magam varrta ruhában:)

Mónika írta, hogy kíváncsi az én ajánlásomra. Könyves játékok mindig jöhetnek:) Meg tényleg pang a blogvilág, semmi nem történik senkinél. Megértem, meleg van. Úgyhogy olvassunk! Mit is? Hát ha engem kérdeztek, akkor...
1. Daniel Pennac: Foglalkozása: bűnbak - szivembe zártam azonnal mind a három könyvet (zártam volna négyet is, de az utolsó nem jelent meg magyarul). Ha olyan dolgokon akarsz hatalmasakat nevetni, amik valójában nem is annyira vidámak.
2. Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája - gyönyörű könyv, hatalmas igazságokkal, finom érzésekkel, csipetnyi élcelődéssel, szépen megírva. Gyanítom eredetiben még finomabb. Nálam előnnyel indult, mert a témája erősen hasonlít az egyik legnagyobb kedvencemére:
3. Martin Page: Elhülyülésem története - picike könyv Mónikának, a bőcsésznek ajánlva:) a vége nagyon el lett tolva, de az alapötlet és az életfilozófiája!!  miatt nálam ez az örök első helyezett!
4. Mika Waltari: Fine van Brooklyn - kevés könyv tudott meggyőzni arról, hogy a főhős tényleg szerelmes és nem csak a sztori kedvéért fogja rá az író. Ez azok közül való. Nekem ez a legszebb.
5. Syrie James: Charlotte Brontë titkos naplója - olyan kis nyugodt, meleg, nem kiabál, nem mászik rám. Csak jó, szimplán.
+1. Syrie James: Jane Austen naplója - hát lehet ennek a borítónak ellenállni?:)
6. Milan Kundera: Nevetséges szerelmek - Kundera annyira érti. Vagy csak annyira nagyon jó szemfényvesztő?
7. Marian Keyes: Szusi kezdőknek - ha chick lit, akkor ez a könyv!
8. G. Szabó Judit: Mari, ne bomolj! - ha kéznél lenne, most ezzel ülnék a kanapé sarkában, a hatalmas vasárnapi ebéd levezetéseképpen.
9. Venedikt Jerofejev: Moszkva-Petuski - ajánljunk valami oroszt is. Valami olyat. Olyat, ami nekem annyira orosz, amennyire egyik könyv sem, amit az egyetem alatt olvastam kötelezőként.
10. Ismail Kadare: Az Álmok Palotája - tegnap ezt nyomtam JB-nek a kezébe a könyvesboltban. Jó sok időt szoktunk a FNAC-ban elpiszmogni, de még az Auchan könyvespolcait is végig kell tanulmányozni mindig :) Amszterdamban pedig a Waterstones volt a bázis, egy kis American Book Centerrel fűszerezve.

Próbáltam olyanokat összeszedni, amik inkább populárisabbak, nem annyira reprezentálják az én kissé fura ízlésemet. * Azért így is bekerült olyan, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni, és nem tudom kihagyni egyetlen ajánlóból sem, amit én állítok össze:)

*Mert olyan fura az ízlésem, hogy nem szeretem Harry Pottert :) Értem én, értem, de nem üti meg egyik mércémet sem. Szabály: ha mentálisan nem elégít ki egy könyv, akkor legalább legyen érdekes a története, vagy legyen aranyos, az is megfog, ha jól van megírva, de ha egyik sem, de magával sodor, az se baj, úgyis kiolvasom, legfeljebb utána köpködök. Nekem HP-t egyik kategóriába sem sikerült beszorítanom.

Ahogy látom, a legtöbb blog szünetel, senkinek sincs kedve hímezni ilyenkor. Nálam sem rózsás a helyzet. A meleg nem az én világom. Akárhogy is nézem, nem szeretem. Lebénít teljesen, fáj az ember feje, gusztustalanul verítékben fürdik, kedvetlen mindenhez. Nem bírom az ilyen passzivítást. Na jó, nem nyavajgok. Itt volt JB nagymamája, vele mászkáltunk ide-oda. Már amennyire egy 88 éves öreg nénivel mászkálni lehet, de le a kalappal előtte mindenképpen!
Meg JB olvasta Murakami Harukitól a Világvége és a keményre főtt csodaországot, mondta, hogy még Amszterdamban véletlenül nála felejtette egyszer a hibbant Yann, aztán amikor JB éppen belemélyedt a könyv olvasásába, visszavették tőle. Úgyhogy hazajőve megvette magának és folytatta, ezután ajánlotta nekem. Yann2 elég fura szerzet, imádom őt, két éve úgy ismertem meg, úgy hogy bementünk az Occii-ba, elkezdett velem pantomimezni, egész éjszaka pantomimeztünk, egy szót sem szóltunk egymáshoz, azt sem tudtam, hogy milyen nemzetiségű. Aztán amikor hazaindultunk, jött velünk, elkezdett magyarázni franciául, olyan szépen súgdosott, hiába mondtam, hogy nem értem, de olyan nagyon beleélve magát magyarázott, mintha nagyon szépeket mondana, udvarolna és bókolna, kihasználva a francia nyelv minden fegyverét, közben meg értettem, hogy valami irdatlan nagy hülyeséget nyom, mert JB és az ollóim réme Yann majd megszakadtak a röhögéstől, de ő csak mondta a magáét kéjesen, végül ráöntöttem a fejére egy teljes üveg sört, miközben ő állt és nézett rám és magyarázott. Végül ráeszmélt, hogy ellopták a biciklijét. Legközelebb meg akkor találkoztam vele, amikor Irina meglátogatott Amszterdamban, és nem értette, hogy mért táncolunk mi zene nélkül a Vondelparkban, utána felkapva a hátára a filmmúzeum bárjába vitt és almalevet ittunk. JB meg hűségesen hozta utánam a cipőmet. Több részletet nem árulok el, pedig volt még bőven hülyeség. Aznap este értettem meg, hogy a mobiltelefon túl van misztifikálva, mert nyugodtan lehet kibálni is, ha nem tudjuk, hogy hol a másik:) És még csak nem is szívok füvet! Na ez volt két éve. Szóval ez az emberke olvasta ezt a könyvet, JB sem tudta letenni, ezek után felkelti az ember érdeklődését! Egy molynak köszönhetően megkaptam ebookban, és két napra be is szippantott, nem láttam, nem hallotta, én a világ végén voltam. Kedvencek közé nem kerül be, de nagyon jó könyv, el kell ismerni. Szeretem, ha ennyi minden van benne és gondolkodni is kell, nem csak egy lapos szöveg egy síkon. Ha nem tudom, el sem hiszem, hogy nem most íródott!

Ennyit sikerült haladnom Hollandiával.

Hímeztem a nagy VB döntő alatt is, miközben lelkesen NEM Hollandiának drukkoltam:) Persze JB szomorú volt, hogy Spanyolország nyert, neki a holland csapat a kedvence, de a foci miatt, nem azért, mert ott élt vagy valami, tisztán l'art pour l'art. Én meg nem értek a focihoz, ezért az ország miatt NEM drukkoltam nekik:) De azért az országuk térképét hímeztem. Ellentmondásos személyiség vagyok? áh, csak lusta kifejteni:) Ma végre megvan a kontúr is Utrechtnél. Na azt a részt viszont utttttálom. A határokat szemenként kontúrozom, nem 4-5 vagy ahány éppen kell, mert nagyon kacskaringós és rosszul nézne ki másképp. Az egybe képen fel sem tűnik két nap munkája, ez a kis virágházikó és mocsár a torony alatt elég macerás volt. Most jön akkor Hága és Scheveningen, az elég feltűnő lesz. Főleg hímezni, a ronda sok kontúrból álló Parlament következik! A képen egy átlagos méretű toll van, a méretek kedvéért.
Meg meghímeztem másfél kövér, fekete angyalkát az előző bejegyzésben említett táskámhoz. Azzal nem sietek, mert úgysincs varrógépem, hogy majd készre varrjam. A hímzést DMC szaténnal csinálom, és szó szerint is és átvitt értelemben is elszakadt a cérna a kb 52-es anyagon. Sokat nem haladtam, de készült egy-két mintám, amiket felpakolgatok majd a gyommentes, dumamentes másik blogra, ahol a többi minta is van. Mikor milyen kedvem van, van, amit előbb meg akarnék hímezni. Mittudomén. Nah, meleg van, nem tudok gondolkodni.
Jó dolog ez a francia, hivatalosan is olvashatok Neveletlen hercegnőt, mert felnőtt könyvekhez még nem elég jó a tudásom:) de a Neveletlen hercegnő is borzasztó lassan megy. Pedig úgy olvasnám már Anna Gavaldát! Oroszul sajnos nem jelent meg ez a könyv, pedig reméltem, hogy legalább ekönyvben megtalálom. Nehéz az élet, nehéz.