Egres, piszke, köszméte, ez mind ennek a gyümölcsnek az elnevezése. Finom fanyar, savanykás gyümölcs, tele C vitaminnal és még ki tudja mi mindennel, az biztos, hogy nagyon egészséges.
Sokan nem szeretik, bár szerintem inkább nem ismerik eléggé.
Nekem ez nagy-nagy gyerekkori kedvenc.

Apai-nagymamáméknál /leánykori nevén Zs. Anna, az ő tiszteletére lettem Anikónak keresztelve/ sok egres bokor volt, a gyümölcsöt ettük csak úgy a bokorról is, de a mama  rendszeresen készítette az egrest levesnek, szósznak például főtt hús mellé, együtt valami egészen kiváló ízhatású és desszertnek, amikor pohárkrém lett belőle, vagy egreshab.
Ami ennek a nagymamámnak az érdekessége, hogy nem volt sem jó szakácsnő, sem jó háziasszony, egyszerűen nem érdekelte különösebben ez a tevékenység, nem ez volt a fontossági sorrendje elején, de még a közepén sem, ennek ellenére 5 gyermeket nevelt fel, és idősebb korára 6 unokát gardírozott nyaranta, 4 fiút és 2 lányt. A fiúk többet voltak nála, ők voltak a lányai gyermekei, mi a fia gyermekei voltunk a húgommal, mi csak két hetet voltunk nála nyaranta a többi időt az anyai nagymamánknál töltöttük.
Persze ennél a nagyinál is mindig volt mit enni, mert azért főzött meg sütött is, csak nem annyira jól, de ilyen különlegességeket viszont csak nála ettem, mint például az egresből készült ételek vagy a zöld dió befőtt, ezekkel szívesen elbabrált. Nála is tele volt a kert gyümölcsökkel-zöldségekkel, amit viszont mindig el is rakott, tele is volt a spájza lekvárokkal, befőttekkel, ezzel-azzal, nála szabadon bemehettünk a spájzba és bármit, bármikor megbonthattunk és ehettünk, de erről már írtam részletesen a zöld dió készítésénél.
Ellenben nagy társasági ember volt, ha nála voltunk, minden nap valami programot kitalált nekünk.
Hol strandolást egy bányató partján, belemenni nem volt szabad, csak a parton pacsálni-sarazni, miközben ő egy fa árnyékában egy pléden heverészve szundikált, gondolom fél szeme mindig rajtunk volt. Mi szót is fogadtunk neki és tényleg nem mentünk be a tóba.
Hol a közelben lévő ferihegyi repülőtérre vitt ki minket, az 1. terminál volt még akkor csak / sajna már ezt is bezárták, szégyen !!! /, a nagy kilátó teraszra bárki bármikor kimehetett, órákig néztük ámulva a le és felszálló gépeket, a tárcsás embereket, akik az óriási gépeket a parkírozópályára irányították, a dodzsemautókat a rengeteg bőrönddel, a kiszálló-beszálló utasokat, ahogy a lépcsőt odavontatták a gépekhez, kicsit szorongva hallgattuk az indulási nagy sivítást, miközben a mama bent a csarnok hűvösében egy kényelmes bőrfotelben üldögélt és beszélgetett bárkivel, aki a közelében leült és várakozott. Imádott beszélgetni, imádta az embereket.
Ha beszaladtunk, megetetett minket előre csomagolt zsíroskenyérrel és kovászos uborkával vagy almával és megitatott citromos teával, mert mindig csomagolt valamit ezekre a kirándulásokra. Olyasmire, hogy a büfében vásárolgassunk, nem volt példa, soha nem volt pénz.
Az ő biztatására körbejártuk az összes ottani légitársaság irodáját és kunyeráltunk prospektusokat, jelvényeket, mindig adtak, kedvesen mosolyogva néztek minket, megsimogatták a buksinkat, beszéltek hozzánk, számunkra érthetetlen nyelveken, képzelem magukban miket gondolhattak rólunk.
Este aztán beszámoltunk a nagypapának a kalandokról és mutogattuk a sok színes prospektust, jelvényt. Tele voltunk élményekkel. /Lehet, hogy ez indított el engem aztán később az utazások, az utazási irodák világa felé ?! Ki tudja :-)/
Máskor meg valamelyik szomszédasszonyt látogatta meg délután velünk együtt, ők ültek általában egy nagy diófa alatt a hűsön, fonott kerti garnitúrán, kávéztak és kitárgyalták a környék összes pletykáját, mi pedig letaroltuk az idegen kertet, szemrevételeztük a gyümölcsfákat, felmásztunk ringlót enni, sárgabarackot, mikor mi érett éppen, lehet utána a háziak elátkoztak minket, de azért remélem nagy pusztítást nem vittünk végbe, nem voltunk mi annyira rossz gyerekek, csak elevenek.
Amikor délután négy-öt óra lett, mama sietve összeterelt minket, elköszöntünk, mert mire papa megjött a munkából otthon kellett lenni és vacsorának kellett lennie. Na ilyenkor dobta össze az ilyen-olyan főzelékeit, amikben megállt a fakanál a vastag rántástól.
Szegény nagypapikám, életében nem sok finom ebédet evett, mégsem szólt soha egy rossz szót sem a mamának, mindig megköszönte és közölte, hogy jó volt.
Nagyon szerette a nagymamát, több mint hatvan évig éltek együtt boldog házasságban.
Az anyai-nagymamám volt az igazán kiváló szakácsnő és háziasszony /leánykori nevén R. Mária, nekem a második nevem lett a Mária/ akinek a főztjére, süteményeire ma is vágyakozva gondolok, sőt álmodok is, ő tökéletes háziasszony, bár kardos, szigorú asszony volt, őrá lehetett mondani, hogy nála akár a padlóról is enni lehet, akkora volt a rend és tisztaság, minden a nagykönyv szerint, nos azt hiszem nem sokra tartotta habókosabb, bohémabb, lazább apai-nagymamám különlegességeit, bár soha nem mondott egy rossz szót sem előttünk, talán csak halvány arcrezdüléseket láttam meg vagy inkább csak a mai eszemmel gondolom ezt.
Nála voltunk sokkal többet, pedig szigorú volt, nála nem ehettünk akármit, nála csak az aznapra szánt ételeket-sütiket ehettük, ő bizony nem bontott fel a kedvemért csak úgy egy cseresznyekompótot, mert megkívántam, mindig ezzel a felkiálltással terelt el, "hogyisne, aztán télen majd mit eszünk".
És ezzel el is volt intézve a dolog.

Szerettem őket, mindannyiójukat, jó volt velük lenni, hiányoznak.
De jó volt ezeket az emlékeket kiírni most magamból.

Akkor jöjjenek most az egres receptek, mind végtelenül egyszerű.




Egresből krém vagy mártás/szósz
1/2 kg egres, két vége lepucolva
1 dl víz
10 dkg cukor
1 ek. étk. keményítő kevés vízben elkeverve vagy 1 tasak tejszínpudingpor a leírás szerint

Egy nyeles lábasban odateszem a gyümölcsöt, a kevés vizet és rászórom a cukrot, felforralom.
Kicsit főzöm, ha darabosabbra szeretném, tovább és a fakanállal szétnyomkodva a szemeket, ha krémesebbre.
Csak a folyadék mennyisége dönti el, hogy leves, akkor több a lé, vagy mártás/szósz készül-e, akkor kevesebb a lé.
Semmilyen fűszert nem használok hozzá, mert szeretem a gyümölcs ízét érezni, és szerintem nem is illik hozzá semmi.
A krém esetében pedig lehet jobban összetörni a fővő szemeket, míg a többinél maradhat darabosabb.
Végül a vízzel elkavart keményítővel besűrítem, vagy tejszínpudingporral a leírás szerint.
Lehet tejföllel vagy tejszínnel még ízesebbé, krémesebbé tenni.
Főtt marhahúshoz vagy tyúkhoz, amiből előzetesen isteni húsleves főtt, valami csodálatos az egresmártás, még kevés sós vízben főtt burgonyával is szoktam tálalni.
Egyszerűen imádom.


Egres hab
1/2 kg zöld egres
víz kevés
2-3 ek. cukor
2-3 tojás szétválasztva
még cukor ízlés szerint

Az egrest egészen kevés vízzel, épp csak amennyi ellepi odateszem, szórok hozzá 2-3 ek. cukrot és felfőzöm, de egyben kell maradnia a szemeknek, tehát nem szabad szétfőzni, pár perc után leszűröm.
2-3 tojást szétválasztok, a fehérjét felverem habbá 1 ek. cukorral.
Egy másik tálban a sárgákat 2 ek. cukorral jól kihabosítom, hozzáadom a főtt egresszemeket majd a tojáshabot is óvatosan beleforgatom, sűrű madártej állagúnak kell lennie.
Szép kelyhekbe vagy tálkákba kanalazom és megy a hűtőbe.
Isteni finom pikáns, savanykás de mégis édes desszert.

/Novák Zsóka barátosnőm segített feleleveníteni számomra, hogy is készült ez a finom édesség anno a gyerekkoromban, neki volt leírva ez a régesrégi recept, köszönet érte Zsókám :-)/