Volt egyszer egy március 15-e, nem is olyan régen. Nekem a március 15-ék mindíg ünnepnek számítottak, de valahogy sohasem a számomra jelentős nap jutott eszembe. (ez a nap ugyanis a születésnapom.) Ezen a napon, mindíg a kokárdáról, a nemzetiszínű zászlóról, az 1848-as szabadságharcról, Petőfiről, s még sorolhatnám miről is emlékeztünk. 2013. március 15-e most mégsem ezekről szólt az egész országban. Inkább szóltak a hírek az országot beterítő hófúvásokról, az elzárt területekről, az utakon fagyoskodókról, s egyáltalán az egész ország hóhelyzetéről.
Nem volt ez nálunk sem másképp, de nem is nagyon ünnepeltünk, inkább szolidaritásból mi sem tartottunk "nagy születésnapi bulit", csak szerényen elhalasztottuk még a családi összejövetelt is hétvégére.
2013. március 15-én erre ébredtünk, de egész nap ilyen hóesésben, s óriási hólapátolásban volt részünk.
Március 17-én, amikor már az országban is kezdett oldódni a vészhelyzet, mi is már csak gyönyörködtünk a nagy hóban, s leültünk a családi asztal mellé és elfogyasztottuk hétvégére szánt ebédünket.
Meglepetésben azért még így is volt részünk. A fenti tortát Kriszta lányunktól kaptam, aki életében először próbálkozott a fondant bevonattal, ami azt hiszem -mint első munkája- meg is dícsérendő. El is mondta, mennyit izgult, dolgozott vele. Nekem óriási örömet szerzett már azzal is, hogy egyáltalán hozzáfogott, mert előtte mindíg azt mondta, hogy Ő ilyet nem biztos, hogy meg tudna csinálni. Köszönöm kislányom ! - nagyon jól esett ! - a torta pedig -mint első munkád- nagyon finom volt.
Azért február végén, március elején még arra gondoltunk, hogy no majd 15-én -mert bíztunk benne, hogy addigra csodásan kisüt a nap - nagykanállal fogunk enni, azaz: terveztünk egy grill partit, mint első tavaszi kerti megmozdulást. Fel is készültünk rá. Így aztán a 32 db csirkeszárny -majdnem egészében kicsontozva - egy csodálatos pácba került és várt jó sorára, no meg a jó időre.
Kicsit én is elszámoltam az időt, s nagyon hamar bepácoltam a húsokat, de mint tudjuk annál finomabb, minél hosszabb ideig pácolódik.
No ezeknek a csirkeszárnyaknak bőven volt idejük a pácban maradni. Oly annyira, hogy egy hét után beraktam dobozostúl, mindenestűl a fagyasztóba, hogy amikor eljön az ideje, akkor majd kivesszük, grillezzük és fogyasztjuk.
A kora tavaszi idő aztán áthajlott egészen kemény zord téli időbe, így aztán a mi pácolt csirkeszárnyaink egy óriási pataki tálban a sütőben sültek készre. (Azt hiszem, ezt senki sem bánta meg.)
Mai napig is emlegetjük az elhalasztott születésnapot, a degeszre pakolt pocakokat, és azt is, hogy az ebéd elfogyasztása után az egész család csak másnap volt képes valamit is enni :)
De hogy én sem maradjak le a sütemény készítéséről, egy egyszerű epres krémes készült erre a napra.
Az epreskrémes alapja a kókuszkocka mézes tésztája, amit már nagyon sokszor elkészítettem, s fel is váltottam vele a piskótát. Nekünk ez a mézes tészta sokkal jobban bejön.
A tészta tetejére rakott eprekre vanília krém került. A még betervezett tejszínhab borítás már elmaradt, mert addigra a család nem nagyon tudott mit kezdeni a tele gyomrokkal. Azt hittük, hogy már senki sem fog tudni süteményt fogyasztani, de ez az óriási dupla adag epreskrémes 80 %-a elfogyott, olyan hamar, hogy arra nem volt idő, hogy egy szeletet lefotózzunk. Persze nem is erre gondolt senki. Mindenki csak evett, evett, s alíg tudta abbahagyni.
A nap kiemelkedő fénypontjának azért én mégis ezt a fondant-al bevont süteményt tartottam, mert Kriszta lányom nagyon megküzdött azért, hogy ezt bevállalja.
Ha rosszul is kezdődött ez a március 15-e, annál jobban végződött. Az ételsorral mindenki elégedett volt, s még a mai napig is emlegetjük az utána következő egy napos "éhségsztrájk"-ot :)
Minden jó, ha jó a vége, mi ebben az évben is -ha nem is március 15-én, de - megünnepeltük a születésnapomat :)
