kép 

Istenáldottak

Áldott legyen minden lélek, ki az égbe költözött,

s kik már nem éreznek többé földi örömöt,

mert érző szívük jéghideg lett, testük dermedt kő,

mit holtcsendjével őriz a homoktemető.

Vigyázz rájuk Istenem, vigyázd nagyon őket,

adj békés nyugalmat a végleg elmenőknek,

hogy ne fájja lelküket az a kínzó hiányérzet,

mely az itt maradtakra súlyos csapást méret.

Áldott legyen minden gyermek, ifjú és öreg,

kik már egy más világban gyújtanak csillagtüzeket,

hogy feltündöklő csillagfénnyel átmelengessék,

a sírhantoknál sírdogáló emberek szívét.

Mindenszentek napján elnehezül szívünk,

és a sok-sok sír között elveszettek leszünk,

mert minden fejfa, minden kereszt emlékeztet arra,

hogy egyszer előttünk is állnak, mélyen fejet hajtva.

ÜZENET

Miért sirattok?

Hisz Isten arca volt,

mely simogatón,

hívón rám hajolt.

És én mentem ...

S most fényözönben élek,

és nem vagyok más,

csupán tisztult lélek.

Sziromhullás volt ...

Árnyékom lehullt ...

A szemetek hát könnybe 

miért borult?

Ha emlegettek: köztetek leszek.

Ha imádkoztok: veletek vagyok.

Ha rám gondoltok, mosolyogjatok.

Emlékem így áldás lesz rajtatok.

                              (Reményik Sándor)

A tündöklő gyertyalángok a szívünket éltetik,

s míg bennünk zengeti a szólam a régi zongorát,

Ők békésen keringőznek az égi holdszínű gondolán.

Mert egy könnycsepp mindazokért új csillagot festett,

kik értünk éltek, nekünk voltak, 

s velünk egyszer egyek lesznek.

Beszélnék, de a hang torkomban reked,

Oly sok szép szót gondoltam neked.

De csak hallgatok, nem akarnak formálódni a mondatok.

Bántóan néma most a csend zaja.

Itt lüktet bennem hiányod. Szólnék. De nem tudok.

Zavartan hallgatok.

S tűröm, hogy magához húzzon az emlék.

Most távol vagy, de mégis oly közel.

A szívemben. A lelkem átölel.  

Anyukám emlékére

Drága lelkedért égjen az emlékezés lángja!

Az idő múlik, a fájdalom csak nő,

Nem hoz enyhülést a múló idő,

Sírodra hiába visszük a virágot,

Veled együtt temettük el az egész világot!

kép

A MINDENSZENTEKI FÉNYEK


A mai nap teljesen más,
lelkünket mélyen megérinti a gyász.
Szeretteink a földben nyugszanak,
nekünk pedig könnyeink hullanak.
Kiket éveken át annyira szerettünk,
em lehetnek többé soha már mellettünk.
Testük a földben, lelkük az égbe szállt.
Minket egy életen át elkísér a gyász.
Emlék maradt csupán minden mozdulat,
melyet naponta láttunk életük alatt.
Elhagytak minket mindörökre már,
s helyettük ránk csak egy sírhalom vár.
Kőbe vésett név, mi utánuk maradt,
s vele egy szomorú, gyászos hangulat.
Tudjuk, hogy születtünk, élünk s meghalunk,
felfogni oly nehéz, hogy halandók vagyunk.
Halandók e Földön, vendégek csupán,
más világba lépünk a földi lét után.
Oda, hol ők vannak, kik elhagytak minket,
fájdalmat és gyászt a lelkünkre hintve.
Ezer mécses lángja lobban most a szélben,
így emlékszünk rájuk fájón minden évben.
Tegyük össze kezünk gyertyák fénye mellett,
érjünk nyugodalmat nékik, s békességet.
Emlékezzünk rájuk örök szeretettel,
emlékük él bennünk most és mindörökre.